Hírek
2014. Október 24. 15:00, péntek |
Helyi
Forrás: infonograd
Szenzációs verseny, szécsényi siker Kazáron
Majdhogynem hazai pályán, fölényes győzelmet aratott Vincze Marci a múlt hétvégén megrendezett Kazár Rallysprinten.
A klasszikus Salgó Rallyek-ról ismert Vizslás – Salgótarján – Kazár szakaszon, mind a hat gyorsaságit megnyerve, több mint egy perccel diadalmaskodott a szécsényi pilóta.
A könnyűnek tűnő győzelem ellenére a hétvégén sokat dolgozott Marci és a csapata, hisz kipróbáltak egy új abroncsot, illetve tovább finomították a Mitsubishi futómű beállításait.
„Azért mentünk el Kazárra, hogy kipróbáljuk a Pirellit rallye körülmények között, mert a Hungaroringen ugyan használtuk ezt az abroncsot, de az egy zárt versenypálya, nem egy igazi rali szakasz és teljesen más beállítást igényel az a jó minőségű aszfalt, mint egy közúton megrendezett verseny. Tehát a Pirelli tesztjére helyeztük a hangsúlyt és a délutáni szakaszokra meg is találtuk a megfelelő beállításokat.
Kazáron új navigátorral mentem, ezúttal Kiss- Réti Balázs diktálta az itinert. Ő egy salgótarjáni srác, régóta navigál. Korábban már beszéltünk róla, hogy indulhatnánk közösen egy futamon. Mivel Szedő Csabi a hétvégén nem ért rá, így most végre megvalósulhatott az, amit régóta terveztünk. Balázs remek munkát végzett, sok dolgot levett a vállamról.
A verseny tökéletesen alakult számunkra, gyönyörű szép időnk volt és rengeteg néző állt a pálya szélén. Ez a régi, 20-30 évvel ezelőtti Salgó Rallye-k hangulatát idézte fel bennem, annyi néző volt. Úgy éreztem, mintha mindenki nekünk szurkolt volna, utólag is köszönöm a bíztatást, bent az autóban is nagyon lehetett érezni. A sok néző inspirált is minket, többet autóztunk keresztben, mint ahogy az általában tőlünk megszokott. Nagy Köszönet jár a szervizcsapatnak, mert kiváló munkát végeztek az egész hétvége folyamán és természetesen köszönöm a partnereinknek, hogy támogatnak minket!”
Forrás: rvo.hu
Ezek érdekelhetnek még
2024. Május 16. 06:01, csütörtök | Helyi
Viszlát avokádó
Az éghajlatváltozás miatt a jövőben eltűnhet az avokádó. Egy friss jelentés szerint az éghajlatváltozás „szörnyű hatással” van az avokádóra. Az olyan országok termőterületein, mint Burundi, Chile, Peru, Spanyolország
2024. Május 16. 05:30, csütörtök | Helyi
Vákuummal szívják vissza a levegőbe került szén-dioxidot
Gigantikus vákuummal szívják vissza a levegőbe került szén-dioxidot Izlandon. Meglehetősen kézenfekvő megoldással veszi fel a harcot a károsanyag-kibocsátással szemben a Climewors nevű cég,
2024. Május 16. 04:56, csütörtök | Helyi
Ezért gyakoribb nőknél az autoimmun betegség
A nemi kromoszómákat szabályozó mechanizmus olyan alkatrészeire termelnek antitesteket, amelyek férfiaknál teljesen hiányoznak. Autoimmun betegség olyankor alakul ki, amikor a szervezet természetes védelmi rendszere
2024. Május 15. 10:00, szerda | Helyi
Nyissa ki az ajtót! Rendőrség!
Hivatalos eljárást színlelve jutott be idős ismerőséhez az a 29 éves férfi, akit a bátonyterenyei nyomozók őrizetbe vettek.